Adtak a sz..nak egy pofont Thaiföldön, avagy meddig demokrácia a demokrácia

Thaiföldön adtak a sz..nak egy pofont, avagy meddig demokrácia a demokrácia

A demokrácia nevében Thaiföldön az Alkotmánybíróság választási csalás miatt feloszlatta a kormánykoalíció pártjait és a miniszterelnököt 5 évre eltiltotta a politikai tevékenységtől. Ezzel – legalább is egyelőre – normalizálódott a helyzet a thai fővárosban; az ellenzék elhagyta Bangkok két repülőterét és megindult a repülőforgalom a főváros és a külvilág között. Ennyi a hír, de nézzük meg, mi is van mögötte.
Thaiföld, ez az ázsiai alkotmányos monarchia több miniszterelnököt is elfogyasztott az utóbbi években. Ez a legutóbbi válság Thakszim miniszterelnökkel kezdődött, akinek az ellenzék korrupciót vetett a szemére. Valószínűleg igazuk is volt, mert a miniszterelnök végül is elmenekült az országból és a bíróság távollétében el is ítélte. Új választást írtak ki és megint a régi miniszterelnök pártja győzött, de az új miniszterelnök nem sokáig maradhatott a kormány élén; az ellenzék korrupcióvá fújta fel egyik tévés szereplését és hamarosan mennie kellett. Pártja ekkor választotta a most leváltott miniszterelnököt. Úgy tűnt azonban, hogy az ellenzéknek valójában nem is a miniszterelnökökkel van a baja, hanem azzal, hogy nem ő van hatalmon. A fővárosban az ellenzék egyre hevesebben támadta állítólagos korrupciói miatt; előbb a miniszterelnöki hivatalt bénította meg, majd elfoglalták a főváros két repülőterét megakadályozva ezzel azt, hogy külföldi turisták százezrei elhagyhassák az országot. A miniszterelnök ellen nem folyt bírósági eljárás és nem volt hajlandó lemondani mondván, hogy demokratikus választás útján került hatalomra. A reptérfoglalás óriási negatív hatással volt az ország fő bevételi forrását jelentő idegenforgalomra, és a miniszterelnök kénytelen volt az ország korábbi fővárosába, Csiang Maiba áttenni a székhelyét miután külföldről visszatérve gépe nem tudott Bangkokban landolni. A király hallgatott, a válság katonai puccsal fenyegetett, mely utóbbinak komoly hagyományai vannak ebben az országban. A katonaság puccs helyett mégis beavatkozott a tüntetők oldalán: azt javasolta a kormánynak, hogy új választás kiírásával adjon még egy esélyt az ellenzéknek. A miniszterelnök erre nem volt hajlandó és mire a rendet helyre akarta állítani, már késő volt. A rendőrség tehetetlen volt a jól szervezett és erőszakos tüntetőkkel szemben. Ezt nevezik patthelyzetnek és ekkor jött az ilyenkor szokásos katonai puccs helyett az alkotmánybírósági puccs. Mert minek is lehetne nevezni ezt a döntést, ami egy választási csalásról szól, ami korábban fel sem merült; a tüntetők ezt nem is hánytorgatták fel a most kigolyózott miniszterelnöknek. Eddig a konkrét történet és most jönnek a tanulságok.
A baj tulajdonképpen nem az Alkotmánybírósággal van, az csak mentette a menthetőt – még ha mondvacsinált ürüggyel is: megakadályozott egy katonai puccsot és egy esetleges nagyobb vérontást. A bajt és a demokráciára nézve a legnagyobb csapást abban látom, hogy a fővárosi ellenzék, az egész ország szempontjából egy erőszakos kisebbség el tudta érni a választott miniszterelnök megbuktatását. A demokrácia ugyanis a többség uralmáról szól, aki szabad és többpárti demokratikus választások útján gyakorolja a hatalmat. A thai ellenzék most ennek a demokratikus politikai rendszernek adott egy nagy pofont. Akkor most Thaiföldön meghalt a demokrácia – kérdezhetnénk. Azt hiszem egy időre igen, de nem csak Thaiföldön, hanem sok más, magát demokratikusnak deklarált országban is. Persze csak akkor, ha a demokrácia klasszikus értelmezését vesszük alapul. Azt, amire főleg a Nyugat olyan büszke és nem győzi hangsúlyozni, hogy ez a rendszer, ha nem is tökéletes, de a lehetséges politikai rendszerek legjobbika. Ezzel szinte azt sugallja, hogy törődjünk ebbe bele és fogadjuk el úgy, ahogy van. Ezt mondják, de amikor az érdekük, vagy a nemzetközi érdek úgy kívánja, akkor megtagadják saját gyermeküket is. Ez történt legutóbb a Palesztin Autonóm Területen is, amikor a nyugati megfigyelők által is szabad és tisztességesnek minősített választások után az a Hamasz alakíthatott kormányt, aki nem volt hajlandó elismerni a korábbi palesztin kormányok által kötött egyezményeket. Ennek az lett a következménye, hogy a Nyugat hallgatólagos jóváhagyásával a palesztin elnök „puccsot” hajtott végre és a saját ízlésének megfelelő kormányt hozott létre. Ez az egész eset megrendítette a Nyugat egész demokrácia felfogását, mert bebizonyosodott, hogy sem a többpártrendszer, sem a szabad választások nem feltétlenül vezetnek demokratikus államberendezéshez, illetve fogalmazzunk úgy, hogy egy nép úgy is dönthet, hogy diktatúrát hoz létre és szembe megy az egész nemzetközi közvéleménnyel.

Számomra mindezen események azt jelentik, hogy válságban van a nyugati típusú demokrácia, illetve demokrácia felfogás. Különösen világossá vált ez mára, amikor a nemzetközi terrorizmus annyira eluralkodott a világban. A nyugati típusú demokrácia felfogást vallóknak át kellene gondolniuk, hogy a mai világban mennyire vállalható a demokratikus értékekhez, az emberi szabadsághoz való határtalan ragaszkodás. Sok civil szervezetnek, mint a liberális értékekhez szélsőségesen ragaszkodó tömörüléseknek el kellene gondolkodniuk azon, hogy mi a jobb: ha önkorlátozást végzünk szabadság jogainkat illetően, vagy továbbra is demokratikus eszközökkel harcolunk az egyáltalán nem demokratikus eszközökkel operáló terroristák ellen. A polgároknak is el kellene dönteniük, hogy a reptereken hagyják magukat „lemezteleníteni” a legmodernebb átvilágító készülékek által, vagy elvetik ezt és ezzel több esélyt adnak a terroristáknak ahhoz, hogy borzalmas tetteiket tovább folytathassák.
A terroristák nevetnek a markukba mindaddig, amíg a mi megcsontosodott demokratikus eszközeinkkel folytatjuk a küzdelmet ellenük. Amíg a terrorizmus elleni harc éllovasának, az Amerikai Egyesült Államoknak a közvélemény előtt védekeznie kell Guantanamó és egyes vallatási módszerek alkalmazása miatt. Nem kellene szégyellni senkinek, ha a demokratikus politikai rendszereknek időről időre sutba kell dobniuk bizonyos demokratikus hagyományokat, eljárásokat. Változnak az idők, változni kell a módszereknek is. Az új kihívásokra válaszolni kell és ez a válasz nem mindig feltétlenül demokratikus. Néhány évtizeddel ezelőtt, az egyébként demokratikus politikai berendezkedésű Törökországban a két legnagyobb politikai párt élén álló és az országnak egymást felváltva miniszterelnököt adó pártvezérek, Szulejmán Demirel és Bülent Ecevit közti küzdelem úgy elfajult, hogy a katonaságnak kellett közbelépnie, mert az ország kormányozhatatlanná vált. Mindkettőt évekre eltiltották a politikai tevékenységtől. (Gyakorlatilag ez történt most Thaiföldön és ennek kellene történnie itt Magyarországon is!) Ez, mondjuk ki, puccs volt a javából, de egy olyan, ami hasznos volt, kivezette az országot az anarchiából. Ázsiában sok példa van az ehhez hasonló megoldásokra. Miért? Mert egyes népek nem értek meg a nyugati típusú demokráciára, amit sok esetben korábbi gyarmattartóik kényszeríttettek rájuk. Ilyenkor aztán jön a visszarendeződés, néhány évi katonai diktatúra, majd a hatalomátadás a választott politikusoknak, mígnem kezdődik minden elölről. Ez utóbbira jó példa Pakisztán, de britek által olyan nagyra tartott, a világ legnagyobb demokráciájának tekintett India sem dicsekedhet azzal, hogy a polgári demokrácia a társadalom minden szegmensét át meg áthatja.

A napjainkban kibontakozó világméretű gazdasági válságot is a demokrácia kudarcának tekintem még akkor is, ha még ma is sokan vannak, akik azt mondják, hogy minden azért történt, mert sok volt az „állam”. A folytonos és ellenőrizetlen gazdasági növekedés, a korlátlan hitelezés most már nemcsak vállalatokat tesz tönkre, hanem országokat is. A jól működő demokráciáknak nem úgy kellene-e működniük, hogy beépített mechanizmusaik révén időben észlelik a bajt és meghúzzák a fékeket, vagy irányt váltanak? Ezzel szemben mit látunk? Nemzetközi óriás vállaltok mennek tönkre, államok jutnak csődbe, mert nem jól működik az önszabályzónak tekintett piacgazdaság. Egyértelmű, hogy a nyugati típusú demokrácia és az általuk képviselt piacgazdasági felfogás válságban van. Csak remélni lehet, hogy az a sok áldozat, amit a gazdasági válság és a terrorizmus miatt egyesek (sokak!) napjainkban elszenvedni kényszerülnek oda vezet, hogy az egyszerű polgárok, a civil szervezetek és a politikusok (azaz kormányok) újra fogalmazzák a demokrácia és a piacgazdaság kritériumait hozzáigazítva azokat a változó világunkhoz.

Budapest, 2008. december 6-án.
 

Címkék: demokrácia, ellenzék, puccs, thaiföld