Nyílt levél az Európai Bizottság Elnökéhez

Nyílt levél az Európai Bizottság Elnökéhez

Tisztelt Elnök Úr!

            Amikor 2004-ben Magyarországnak arról kellett népszavazás útján döntenie, hogy tagja kíván-e lennie az Európai Uniónak, én tartózkodtam a vélemény nyilvánítástól, azaz nem mentem el szavazni. Tettem ezt azért, mert mint közszolga túlságosan is beláttam a kulisszák mögé úgy a magyar, mint a brüsszeli oldalon. Láttam, hogy az ország még nem készült fel a tagságra, de ugyanakkor bizonyos mértékig osztottam azt a nézetet is, hogy mint uniós tagok a közösség nyomására hamarabb magunkévá fogjuk tenni az uniós normákat, mintha továbbra is a szervezeten kívül maradnánk. Ezenkívül voltak fenntartásaim a brüsszeli apparátus munkájával kapcsolatban is, tevékenységüket már akkor is sok kritikával illettem. Mégis! Elgondolni is rossz lenne, hogy mi történt volna velünk, ha az Orbán Viktor vezette Magyarország nem tartozna ma az Európai Unióhoz. A mai eszemmel igazat kell adnom azoknak, akik 2004-ben a tagság mellett döntöttek és így megóvták az országot a nagyobb bajtól, ami Orbán Viktor miniszterelnök korlátlan egyeduralmát jelentené. Ma ugyanis a magyar miniszterelnök kalandorpolitikájának csak egyetlen gátja van és ez az Európai Unió.

Orbán Viktor ország átalakítása során előszeretettel hivatkozik a reá szavazók kétharmadára, ami azonban soha nem jelentette a szavazati joggal rendelkező népesség kétharmadát. Sőt, két évi regnálása után a korábban reá szavazók jelentős része már elpártolt tőle.

Tisztelt Elnök Úr! A demokratikus Magyarországért aggódók nevében köszönöm az Európai Bizottságnak, hogy ennyire figyelemmel kíséri a Magyarországon történteket és nem csak az uniós jogszabályok betűjének, hanem azok szellemének betartását is számon kéri a magyar kormánytól. Jól ismerték fel Brüsszelben, hogy Orbán Viktor kormányának tevékenységét helyesen csak a meghozott intézkedések, törvények és jogszabályok összessége alapján lehet megítélni; Orbán Viktor egyeduralmi törekvései csak így érhetők tetten. Örülök, hogy ma már Brüsszelben is tanultak a történelemből; egy demokratikus választások útján hatalomra került kormány nem jelent garanciát arra, hogy a báránybőrből nem bújik-e elő előbb-utóbb egy farkas.

Nem kétséges, hogy az Orbán kormányt a magyar választók juttatták hatalomra, de sokan gondolják ma már úgy, hogy ezért túlságosan nagy árat fizettünk. Az Alkotmányától és Köztársaságától „megfosztott” Magyarországon ma már csak az történhet, amit Orbán Viktor akar, illetve megenged. A demokrácia játékszabálya szerint ezen a helyzeten is csak a magyar választók változtathatnak. Annak, hogy ez jelenleg utópiának tűnik, nemcsak a korábbi kormányok rossz politikája, hanem a jelenleg kormányzó pártok populizmusa is okolható.

            Tisztelt Elnök Úr! Tudom és remélem, hogy nem vagyok egyedül ebben az országban, amikor arra kérem Önt, hogy kísérje továbbra is megkülönbözetett figyelemmel Orbán Viktor politikáját, ne fogadja el a kormányfő „kettős beszédét” és csak azt nézze, hogy mi az, amit tesz. Mindaddig amíg hazánk tagja az Európai Uniónak, addig csak a nemzetek közössége képes megállítani Orbán Viktort azon az úton, ami sok tekintetben visszavezet a tekintélyelvű, atyáskodó, urambátyám, feudalista hatalomgyakorlás felé.

Budapest, 2012. május 1-én

Tovább »

Címkék: barroso, európai unió, orbán

Az őrület fokozódik

Az őrület fokozódik



Az LMP kezdeményezésére a kormány ismét elővette a volt kommunista ügynökök és besúgók problémáját és hogy azért ne egészen az történjen, amit az ellenzéki párt szeretett volna, megfejelte a javaslatot egy olyan bizottság létrehozásával, aminek feladata valójában a kommunizmus bűneinek a feltárása lenne. És mindez történik a rendszerváltás után több, mint 20 évvel. Ez így egy elkésett reakció, bár úgy is lehetne fogalmazni, hogy „jobb későn, mint soha”. Igen, szembe kellene már végre nézni a múlttal, de nem  csak azt kellene vizsgálni, hogy mit tettek az ország vezetői az egypárti diktatúra alatt, hanem azt is, hogy hogyan is működött az egész rendszer, a gulyáskommunizmus, avagy a szocialista tábor legvidámabb barakkja. Na meg azt is, hogy a nép, az „istenadta nép”, hogyan próbált együtt élni az elmúlt rendszerrel, hiszen ne feledjük, hogy 10 millió lakosból durván 700 ezer volt tagja a pártnak. Ez utóbbi kérdés tisztázásának a jövőre nézve sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítok, mint annak, hogy ennyi évvel a rendszerváltás után megtudjuk, hogy kik voltak a besúgók.
A régi rendszer ügynökeinek, besúgóinak, működtetőinek felderítése már csak azért is egy kicsit megkésett, mert lassan azt is vizsgálni kellene, hogy milyen bűnöket követett, illetve követ el az Orbán-kormány a 2010-ben választásra jogosultak kétharmadának voksai mögé bújva. Egy sorbanállás, várakozás egy rendelőben, vagy egy önkormányzat szociálpolitikai részlege előtt sok tanulsággal szolgálhatna minden politikus számára. Itt aztán nem tesznek az emberek lakatot a szájukra, elmondják mindennek a regnáló kormányt, meg még zsidóznak is. Szavaikban egyrészt sok az igazság, de ugyanakkor közéleti és politikai szempontból sokan közülük óriási tájékozatlanságról tesznek tanúbizonyságot. Ezek az emberek egyet mindig elfelejtenek; ezt a kormányt nem a szovjet hadsereg árnyékában választotta az ország, hanem szabadon és demokratikusan. Azt is mondhatnánk, hogy aki főzte, az egye is meg. Persze ne feledjük, hogy az ország lakosai többségének  romló életszínvonaláért nem egyedül az Orbán-kormány a felelős. A romló gazdasági helyzet nem szabad, hogy oda vezessen, hogy visszasírjuk a Rákosi a korszakot, vagy a kései Kádár-rendszert. Mert ott a teljes foglalkoztatottságon és a szolid megélhetésen kívül más is volt. Például a származás szerinti megkülönböztetés. Soha nem felejthetem, hogy ez már az általános iskolában elkezdődött. A legpreferáltabb a munkás, illetve paraszti származás volt, aztán jött az értelmiségi és valahol a rangsor alján az „egyéb” származás, ami valamiféle megbélyegzést jelentett és hátrányt például a továbbtanulás területén. Én az utóbbi kategóriába tartoztam, pedig édesapám, aki miatt ebbe a csoportba kerültem, már régen halott volt. Nos, a kormány egyik meghatározó politikusa, a snájdig Lázár János a régi kommunista gyakorlatot élesztette fel, amikor Schiffer János képviselő szemére vetette származását, ami miatt szerinte az LMP-s képviselő nem hiteles személyiség az apjának és nagyapjának az átkosban „viselt dolgai” miatt! Hiteles viszont az a Schmitt Pál köztársasági elnök, aki a rendszerváltás előtt az OTSH alelnöke is volt és mellesleg együttműködött a rendszerrel abban is, hogy a nagy Szovjetunió iránti szolidaritásból a magyar sportolók nem vehettek részt a Los Angelesi olimpiai játékokon? Őrület! Ha a frakcióvezető úr alaposan ismerte volna a régi rendszert, vagy a szülei többet meséltek volna neki erről, akkor talán nem ragadtatta volna magát erre, egy demokratához méltatlan kijelentésre. Igaz, hogy nálam Lázár képviselő úr már régen kiírta magát a demokraták közül. Jó fellépése, jól szabott öltönyei és pergő nyelve nem feledtetheti azt, hogy e külső mögött egy cinikus, érzéketlen, diktatórikus elveket valló politikus áll. Sajnálatos, hogy a nép nehezen lát át az ilyen és ehhez hasonló politikusokon, mert politikai műveltsége majdnem a nullával azonos. A közélettel, a politikával csak akkor törődik, ha az neki húsbavágó, szolidaritása a nála is elesettebbekkel pedig elenyésző. Kis túlzással azt lehet mondani, hogy tetteit a betevő falat nagysága és a politikusok iránti hite és szimpátiája irányítja.
Magyarországon a demokratikus átalakulás messze nem befejezett és noha fékek és ellensúlyok legtöbbjét az Orbán kormány felszámolta, azért még tőlünk nyugatra is azt tartják, hogy az országban (még?) demokrácia van. De nem a fejekben! Az nem megy sem öt, sem 10, sem 20 év alatt. Az Orbán kormány legnagyobb bűne az, hogy egyeduralomra való törekvése megállította ezt a folyamatot, amelyre annyira szüksége lenne ennek az országnak, ennek a népnek.


Budapest, 2012. március  22-én
 

Tovább »

Címkék: demokrácia, lázár jános, származás, ügynöktörvény

A 2014-es parlamenti választások nyertese a FIDESZ

A 2014-es parlamenti választások nyertese a FIDESZ


Manapság a média tele van találgatásokkal, előrejelzésekkel arra vonatkozólag, hogy hogyan tudná az ellenzék a 2014-es parlamenti választások eredményeként leváltani a regnáló FIDESZ kormányt. Erről nekem az a véleményem, hogy sehogy. A minap sorban álltam a postánál, hogy kiváltsam az ajánlottan érkező levelemet. Sokan vártunk a sorunkra és hogy az gyorsabban menjen, a postafiók egyik alkalmazottja elkérte a sorban állóktól az értesítést, hogy előre kikeresse a küldeményeket kollégája számára. De, mint az ilyenkor lenni szokott, néhány várakozónak a hátam mögött ez nem volt elég. Adták az észt, hogy hogyan kellene a munkát szervezni, hogy minden gyorsabban menjen. Az ötletbörze résztvevői hamarosan már a rendszerváltás nyertesein, a maffiózókon élesítették nyelvüket és nagy emberségükről tanúságot téve hozzátették, hogy felakasztani azért nem kellene őket, de üljenek ők a pultok mögé és dolgozzanak ott. Gyurcsány és a szocliberális kormányok neve nem hangzott el ugyan, de világos volt, hogy kire, illetve kikre gondoltak.  Nos, ez a kis csevely a hátam mögött teljesen világossá tette számomra, hogy 2014 után is Orbánék fogják irányítani ezt az országot. Miért? Több oka is van ennek. Először is a fideszesek nem buták, sőt. Ügyesen manipulálták a választókat már a 2010-es választások előtt is, amikor nap, mint nap emlékeztették a híveiket Gyurcsány elhíresült öszödi beszédére, amikor minden erőfeszítésük arra irányult, hogy megbénítsák a kormány munkáját és lehetetlenné tegyék a szükséges reformok megvalósítását. Ugyanakkor megszorítások nélküli kormányzást ígértek és mivel az előző szocialista, illetve szocliberális kormányok sok hibát követtek el, a FIDESZ ígéretek termékeny talajra hullottak. Ennek eredménye a kétharmados többség, a kvázi egypárt rendszer, ami sok vonatkozásban emlékeztet a késői Kádár rendszerre. És noha a FIDESZ kormánnyal kapcsolatos elvárások nem, vagy alig teljesültek  - nem utolsó sorban a gazdasági válság miatt, úgy tűnik, hogy Orbán hívei töretlenül bíznak vezérük politikájában. Orbánéknak sikerült elhitetni a lakosság nagy részével, hogy minden nyomorúságért az előző szocialista kormányok (a liberálisokat már nem is igen emlegetik, őtőlük már nem kell félni ugyanis), de főleg Gyurcsány Ferenc, valamint az Európai Unió a felelős. Az közismert ugyanis, hogyha valamint sokszor mondanak, akkor azt el is hiszik. És a FIDESZ sokszor mondja; lassan két éve, hogy hatalmon vannak, de még mindig hátrafelé mutogatnak.
Az országban milliók életszínvonala ebben az évben is tovább fog romlani, de az érintett rétegek ennek ellenére még mindig bíznak a miniszterelnök szabadságharcos, nem szokványos gazdaságpolitikájában. Nem is tehetnek mást. Az ellenzék szétforgácsolt; egy Orbánhoz mérhető rivális még a látóhatáron sem tűnt fel.
A valójában apolitikus, szappanoperákon nevelkedett magyar nép nagy része könnyen beveszi az orbáni demagógiát és populizmust. Politikai emlékezete csak rövid időre nyúlik vissza, szolidaritása kicsi azokkal szemben, akiket náluknál jobban sújtanak a megszorítások.
    Ebben a helyzetben négy év, illetve a következő választásig hátralévő kettő nem elég a jelenlegi kormány megbuktatására. Orbánék jól megágyaztak maguknak, hála a kétharmaduknak. Mivel a gazdasági válság tovább tart, még legalább két évig lehet mindent Gyurcsányékra és az Európai Unióra kenni.  Az ellenzék hűen tükrözi a magyarság egyik alapvető tulajdonságát, a széthúzást. Bár le akarják váltani az Orbán kormányt, összefogni ennek érdekében nem hajlandók. Keresik a helyüket, arculatukat a politikai palettán. Attól tartok, hogy még 2014-ben is ezzel lesznek elfoglalva. Ezzel pedig az Orbán kormány kap újabb négy évet, aztán majd ő is szépen leamortizálódik, mint korábban az MDF, a Kisgazdapárt és még folytathatnám tovább a sort.

Budapest, 2012. február 29-én
 

Tovább »

Címkék: 2014, fidesz, választás

Amiben a magyar és az iráni kormány hasonlít egymáshoz

Amiben a magyar és az iráni kormány hasonlít egymáshoz

    Kétségtelen, hogy a FIDESZ kormány 2010-ben nehéz örökséget vett át, amit aztán a gazdasági válság újabb hulláma még csak fokozott. Az is az igazsághoz tartozik, hogy vannak európai országok (Görögország, Olaszország, Portugália), ahol a gazdasági válság még a nálunknál alkalmazott megszorításoknál is komolyabb életszínvonalat csökkentő intézkedéseket eredményezett.  A magyar kormány szerencséje az, hogy mivel nálunk „kvázi” egypárt rendszer van, jobban le tudja nyomni a lakosság torkán a milliók életszínvonalát rontó intézkedéseket annak ellenére, hogy a FIDESZ választási kampányában szó sem volt megszorításokról. Orbánék szerint ugyanis megszorításokat csak a korábbi MSZP-s kormányok alkalmaztak. Ők egyszerűen új értelmezést adtak ennek a „szitokszónak”, így aztán amit csináltak, az minden volt, csak megszorítás nem.
A kormány miközben nekiállt az ország teljes „átszervezésének”, rögtön bűnbakot is talált az ország problémáira az MSZP-ben, a bankokban, az IMF-ben, az Európai Unióban, a multinacionális vállalatokban és még folytathatnám a sort. Orbán meghirdette a magyar nép szabadságharcát gyakorlatilag mindazok ellen, akik nem támogatták, illetve támadták politikáját a Lajtán túl. Miután világossá vált, hogy ez a fajta politika, nem hogy szövetségesre nem talál a nemzetközi közvéleményben, hanem egyenesen kivívta maga ellen a fél világot, Orbánék új magyarázattal lepték meg a világot. Eszerint a magyar kormányt kritizálók (azaz Magyarország ellenségei) egyszerűen nem értik, hogy mi folyik itt, nem jól informálódtak, nem jól informálták őket. A megoldás egyszerű: jobb kommunikációval el kell érni, hogy az ország alulinformált ellenségei megértsék, hogy mi folyik ebben az országban és akkor mindjárt el fognak csitulni a kritikus hangok. Ehhez a megoldáshoz két megjegyzés kínálkozik:
1. Ha a kormány nem jól kommunikált, akkor le kellene vonni ebből a következtetést és minimum leváltani a kormány kommunikációs politikájáért felelős stábot.
2. Lehet, hogy mégsem a kommunikáción múlt, hogy a demokratikus értékeket való államok, nemzetközi szervezetek és intézmények nem értették meg a magyar kormány szándékát és cselekvéseit. Lehet, hogy mégis jogos minden kritika azok részéről, akiknek a demokrácia felfogása a Nyugat értékrendjét tükrözi.

Itt és most nem kívánok belemenni abba, hogy a két variációból melyik a helytálló, noha erről határozott véleményem van. Az viszont felötlött bennem, hogy az iráni kormány, az iráni ajatollahok a maguk módján hasonlóan kommunikálják atomprogramjukat a Nyugat felé, azaz váltig hangoztatják, hogy az békés célú és tessék azt elhinni. Hiszem, ha látom, mondja erre a Nyugat és joggal. Az a kormány, aki a zsidó állam, azaz Izrael elpusztítását tűzte ki egyik céljául és évekig nem engedte be a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség megfigyelőit, nem hiteles, akármit is mond. És itt találkozik a két kormány politikája. Az egyik, a magyar váltig azt állítja, hogy figyelembe veszi a demokratikus játékszabályokat, az iráni pedig azt, hogy az atomprogramja csak békés célokat szolgál csak ez a buta világ képtelen ezt megérteni! De valóban olyan buta ennek a világnak a nyugati fele? Buták lennének a diplomatáik, hírszerzőik, mert rosszul látják az eseményeket, rossz informátoraik vannak és rossz lapokat olvasnak? Ezt azért nem lehet komolyan gondolni. Ha úgy a magyar, mind az iráni kormány rosszul kommunikálta szándékát és cselekvéseit, akkor magára vessen. Ha pedig nem, akkor a Nyugat jól olvasott a jelekből és jó következtetéseket vont le belőlük. Ebben az értelemben árul ma egy gyékényről Orbán Viktor és az iráni ajatollahok.


Budapest, 2012. február  8-án

   
 

Tovább »

Címkék: ajatollah, atomprogram, irán, kommunikáció, orbán

Lehet-e polgárháború Magyarországon?

Lehet-e polgárháború Magyarországon?

    Nem tagadom; a jelenlegi helyzetben baloldali vagyok akkor, ha az egyszerűség kedvéért az állampolgárokat csak két csoportra, jobb és baloldaliakra osztjuk fel. Ezért a négyszázezres béketüntetés, amely egyaránt szólt Orbán Viktor és politikája mellett, valamint az Európai Unió ellen, mély szomorúsággal töltött el. Mert nem volt kérdéses, hogy a jobboldal mozgósított, hogy demonstrálja még mindig meglévő erejét az éledező baloldallal szemben. A tüntetés jól ki lett találva; a szervezők Magyarország szuverenitásának megvédésére hívták utcára az embereket. Az efajta nacionalista jelszavakra a trianon szindrómától gyötrődök körében mindig akad vevő. A tüntetőket az sem zavarta, hogy eközben – legalább is a sajtó megfogalmazása szerint – a kormányfő már kapitulált az EU és IMF előtt, bár én ezt akkor hiszem, ha látom. Mindenesetre másnap hatalmasat javult a Forint az euróval szemben ezzel is világossá téve azt, hogy mi is a hozadéka ennek a kapitulációnak. Ami pedig az ország szuverenitását illeti, annak egy részét feladta a magyar nép akkor, amikor népszavazáson döntött az uniós tagság mellett. Akkor jó volt az uniós tagság, most meg nem? Az Unióval való problémánk nagyobb része egyébként is a kormány rossz politikájából eredeztethető, abból, ahogy visszaél a legutóbbi választáson elért kétharmados többségével. A FIDESZ a hatalom megszerzésében és megtartásában elhivatottsága tudatában mindenre képes. És képes úgy politizálni, törvényeket alkotni, amelyeken az Unió nem, vagy alig talál fogást. Mert ezek a fideszesek nagyon okos emberek ám! És ezt halálosan komolyan mondom. Csak éppen azt nem mérték fel, hogy ez a fajta politizálás hová vezet. Egyelőre oda, hogy páriák lettünk Európában, Orbánnak az uniós államfők között jóformán egyetlen támogatója sincsen, gazdaságilag az ország a csőd szélén áll. A rebellis magyar nép megint hozta formáját; bukásra ítélt szabadságharcot folytat a fél világgal szemben. Mert én nem hiszem, hogy az Európai Bizottságot, vagy a tagállamok többségét nagyon meghatná a főleg idős emberekből álló négyszázezres tömeg. Ezek az emberek nem értik, nem akarják megérteni - akárcsak a kormány, hogy az Orbán féle politizálás nem fér össze az Európai Unió által vallott demokratikus értékekkel, még akkor sem, ha az Alkotmány (alias Alaptörvény), vagy a kétharmados sarkalatos törvények betűi nem állnak ellentétben a vonatkozó uniós jogszabályokkal. Az Orbán mellett és az Unió ellen (a békéért?) tüntetők már régen nem hallgatnak az észérvekre. Azt már megszoktuk, hogy a politikusok hogyan térnek ki a kényes kérdések megválaszolása elől, hogyan beszélnek mellé, hogyan próbálnak hülyét csinálni a kérdezőkből. Na de hát ők politikusok, ami kis hazánkban lassan a hazudozás, a korrupció, a cinizmus és becstelenség szinonimája lesz. De miért kell ezt utánozni az egyszerű embereknek? Érvekre érvekkel kellene válaszolni és nem érzelmekkel, a vezér iránti vak hűség kinyilatkoztatásával. A gazdaság viharzó tengerén süllyed a magyar hajó, de a legénység ahelyett, hogy a ballasztot dobná ki a hajóból, hagyja, hogy újabb lékek keletkezzenek rajta. Tudom, hogy mit beszélek. Van egy blogom és időnként meg-megszólalok, mint ahogyan itt és most teszem. A kommentek nagyon tanulságosak, jön vélemény, észrevétel jobbról és balról is, aminek mint szerző, tulajdonképpen örülnöm kellene. Nagyon tragikusnak találom viszont, hogy az érezhetően jobboldalról érkező kommentek minden tárgyilagosságot nélkülöznek, erejükből, intelligenciájukból csak pocskondiázásra telik.
Orbánt és a magyar jobboldalt, már sok mindenhez hasonlítottam, de a fasisztákhoz még nem és nem is állítom, hogy ők azok. De óhatatlanul eszembe jutnak a német fasizmus utolsó órái, amikor az orosz csapatok, már a városok határában álltak, és Hitler elvakult hívei még mindig azzal voltak elfoglalva, hogy a teljes vereség előtt még kivégezzék azokat, akik a fegyverletétel, a megadás hívei voltak!
Magyarország végletesen kettészakadt és nem is feltétlenül két egyenlő részre. De van két tábor, amely közt már nincs átjárás, nincs párbeszéd, csak süketelés. Az ellenzéknek a Parlamentben semmi lehetősége sincs a politika alakítására, az utcát is a jobboldal uralja (még?). Meddig tartható fenn ez az állapot, miközben az ország a gazdasági csőd felé halad. A tehetetlenség érzése, a süketek párbeszéde a másik oldallal előbb utóbb robbanással fenyeget. Talán polgárháború nem lesz, ahogy annak lehetőségét Charles Gáti magyar származású amerikai politológus nemrég vizionálta. A háborúkat fegyverrel vívják és ennek bekövetkeztére Magyarországon ma nem látok esélyt. De arra igen, hogyha a kormány tovább feszíti a húrt és a jobboldal továbbra is bedől a nacionalista, populista retorikának és a kormány még a tüntetésekre alkalmas helyeket és időpontokat is elveszi a baloldaltól, akkor ez erőszakba torkollhat.


Budapest, 2012. január 24-én
 

Tovább »

Címkék: magyarország, orbán, polgárháború

Orbán apánk, az elesettek védelmezője

Orbán apánk, az elesettek védelmezője

    Most már megnyugodtam; utazhatok a világ bármely felébe, mindig magam mellett fogom érezni szeretett miniszterelnökünk védő jobbját. Ha autóbaleset ér netán a burmai országutakon, vagy ha felelőtlenül belekeveredem regionális fegyveres konfliktusokba és megsérülök, tudni fogom, hogy számíthatok Orbán apánkra, Magyarország szeretett miniszterelnökére. Tudom, hogy rögtön utasítani fogja külügyminiszterét, hogy szólítsa fel a burmai kormányt, hogy cserélje le az összes 5 évnél idősebb járművét és csak 10 éves jogosítvánnyal bíró sofőrök vezessenek turistákat szállító járműveket az országban. Abban is biztos vagyok, hogy a biztosítótársaság helyett közpénzen kormánygépet fog küldeni hazaszállításomhoz - amennyiben megsebesültem vagy elhaláloztam - és ha elrabolnak azok a fránya törzsek, rögtön elküldi unatkozó kommandósait, hogy kiszabadítsanak, vagy ha el sem raboltak, akkor meg azért, hogy hazakísérjenek egészen a lakásajtómig. Csodálatos világ köszönt ránk! A miniszterelnök, mint a nép gondoskodó atyja minden felelősséget levesz a vállunkról. Nem kell már elgondolkozni azon, hogy fejlődő országba utazni sok tekintetben veszélyes dolog; sok a matuzsálemkorú jármű, ha vannak is közlekedési szabályok, azokat nemigen tartják be, a gázt pedig a padlóig nyomják a merész sofőrök. Az sem baj, ha az ember nem köt balesetbiztosítást, hisz majd egy országos gyűjtésből befolyik annyi, amennyit a biztosító fizetett volna. A Külügyminisztérium által veszélyesnek minősített országokba, övezetekbe is nyugodtan elutazhatunk, kommandósaink a fogadó ország helyett is helyt fognak állni. Szegények itthon úgyis sokat unatkoznak, tyúktolvajokra csapnak le sötét éjszaka kellős közepén teljes fegyverzetben, de sokszor a szomszédot sem kímélik, ha téves cím miatt oda törnek be.
Orbánnak ez a viselkedése régi emlékeket idéz fel bennem. Az 1960-as évek vége felé egy darabig a kommunista diktatúrát megtestesítő NDK-ban (gyengébbek kedvéért a Német Demokratikus Köztársaságban) éltem, ahol akkor Valter Ulbricht volt a teljhatalmú államfő. Ő volt az, akit a média úgy állított be, mint aki minden szinten atyai gondoskodással viszonyul népéhez, mindenhez ért és mindenkinek osztja jótanácsait. Megjegyzem, hogyha Herr Ulbricht a mozikban feltűnt a vetítővásznon, már 1968-ban is enyhén szólva kuncogás fogadta a nézők egy részétől. Nekünk újkori történelmünk során - keletnémetekkel együtt - volt már egy Sztálin „apánk”, de volt saját Rákosi „apánk” is. Így kis úttörőként gyakran kellett énekelnünk az iskolában a „Rákosi a legjobb apa, minden dolgozó a fia…” kezdetű dalt. Úgy tűnik, hogy most újabb „apa”, az Orbán „apa” van készülőben. Nem csodálkoznék, ha Semjén Zsolt már kiadta volna a parancsot, hogy legnevesebb szövegíróink és zeneszerzőink írjanak már egy Orbán Viktort dicsőítő hazafias dalt. A kereszténydemokrata képviselő nemrég a sajtónak ugyanis arról beszélt, hogy meg kellene fizetni olyan újságírókat, illetve sajtócikkeket, amelyek a kormányt dicsőítik.
A másik emlékem az Amerikai Egyesült Államokba visz, ahol 1971-ben fél évet tölthettem olyan körülmények között, amik lehetővé tették, hogy jól megismerkedjek az amerikai emberekkel, az amerikai életformával. A tanulmányút egyik fő tanulsága számomra az volt, hogy jó amerikai állampolgárnak lenni, nagyszerű dolog lehet amerikai útlevéllel utazni szerte a világban, mert az amerikai kormány minden egyes állampolgárával számol és elszámol. Nos, nekem úgy tűnik, hogy Orbán a kommandósok Etiópiába küldésével, az Egyesült Államokat akarja másolni és ezáltal olyan hatalmat vindikál magának, mint amivel az Egyesült Államok elnöke rendelkezik. Az is járhatott talán a fejében, hogyha már elvesztette a szabadságharcot az Európai Unió és a Nemzetközi Valuta Alappal szemben, akkor a fantom ellenség ellen majd beveti kommandósait. Ez biztos hoz a konyhára valamit!
Orbán sok tekintetben azonban téved; Magyarországon ő csak miniszterelnök (egyelőre), míg a mindenkori amerikai elnök jogköre az övénél jóval szélesebb. A gazdag Amerika megengedheti magának, hogy a hagyományokat követve minden külföldön bajba került amerikai állampolgárért felemelje szavát. Ehhez megvan a tekintélye, a technika és anyagi háttere. De hogy jön ide a jelentéktelen, kicsiny és - legalább is az USA-hoz képest – szegény Magyarország? Nagyon túlzó és disszonáns a kormánynak úgy az egyiptomi buszbalesettel, mint az etiópiai halálesetekkel kapcsolatos reagálása. Noha Orbán gesztusa dicséretes, ugyanakkor az is egyértelmű, hogy az keményen propaganda célokat szolgál. Van a magyar határokon belül sok szegény, hátrányos helyzetű polgár, aki – bár megérdemelné, de messze nem kap annyi figyelmet és törődést, mint az Egyiptomban és Etiópiában szerencsétlenül járt honfitársaink.



Budapest, 2012. január 22-én
 

Tovább »

Címkék: etiópia, kommandó, orbán, propaganda

Végjáték a Duna mentén

Végjáték a Duna mentén

Csak a kormányban vakon hívők, meg a legnaivabb polgárok hihetik, hogy bármi is változott a magyar kormány politikájában a tegnapi Orbán-Simor találkozója után. Főleg, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a találkozót a jegybank elnöke kérte. Ezek szerint Orbán nagy kegyesen beleegyezett a megbeszélésbe, mert úgy gondolta, hogy ezzel port hinthet a nemzetközi pénzvilág, a hitelezők, az IMF és az Európai Unió szemébe. Egy nyilatkozattal helyettesítheti, kiválthatja a jegybanki törvény megváltoztatását, amely úgy tűnik, hogy az IMF-el és az Unióval kötendő megállapodás egyik legfontosabb előfeltétele. Csakhogy Orbánnak már nincs hitele; sem itthon, sem külföldön. Orbán vagy nem érti, vagy nem akarja érteni, hogy amikor például az amerikai külügyminiszter rosszallását fejezi ki valami felett, az valójában ennél több. Ez azt jelenti, hogy „bár mi nem avatkozunk be a belügyeitekbe, de ez nekünk nem tetszik és ha ti ezt nem veszitek figyelembe, akkor ennek meg fogjátok fizetni az árát”. És ezt már fizetjük is. A magyar valuta leértékelődött, kölcsönt a pénzpiac nehezen ad és ha igen, akkor magas kamatra. Ebbe tönkre fog menni az ország.

Orbán rossz úton jár(t), mikor azt hitte, hogy a sokat hangoztatott kétharmadával szerzi meg a pénzpiacok bizalmát, mondván, hogy nincs még egy ilyen szilárd helyzetű kormány Európában. Benne lehet bízni. De ez nem jött be. Orbán visszaélt a kétharmaddal. Az is kiderült, hogy szavai és tettei között nincs meg az összhang, hisz maga mondta, hogy ne azt figyeljék, amit mond, hanem azt, amit cselekszik. Paradox módon éppen a kétharmad az, ami Orbánt hiteltelenné teszi az egész világ szemében. Ugyanis, ha Orbán ma megígér valamit, akkor holnap egy egyéni képviselői indítvánnyal pont az ellenkezőjét szavaztatja meg a Parlamenttel gyorsított eljárás keretében és közben mossa kezeit.

Orbán rossz korba született; ma már nem kuruckodhat úgy, mintha a XVIII. században élne. Ma már az ország beágyazódott a világ vérkeringésébe és az egész világ ellen mégiscsak nehéz felvenni a harcot. De ő még mindig hadakozik, az ország utolsó forintjáig. A diktátorok már csak így szokták! Süket és vak lett. Nincs már az országban köztiszteletnek örvendő közgazdász vagy közéleti személyiség, aki nyíltan ki merne állni a magyar miniszterelnök mellett. Naponta kapjuk a hírt, hogy ki mindenki hátrál ki mögüle. Orbán lejáratta Magyarországot, hiteltelenné tette politikáját és természetesen önmagát. Orbánnal nem az a baj, hogy megszorításokat vezetett be (noha ő sohasem hívná így őket), hanem az, ahogy azokat bevezette. Megszorításokat a jelenlegi gazdasági helyzetben minden kormánynak végre kellene hajtania. Az orbáni politika azonban cinikus, empátia nélküli, igazságtalan, becsületes embereket mélyen sértő, nagyképű, lekezelő és embertelen.

Közben az ország morálja újabb mélypontra süllyedt; nehéz még egy országot találni Európában, ahol olyan nyíltan űznének gúnyt a köztársasági elnökből, mint itt Magyarországon. Még akkor is, ha megérdemli. Ezerszeresen.

            Nem szeretek a múlton keseregni, a jelenen is csak annyira, amennyire a továbblépéshez szükséges. Mert tovább kell lépni. Egyszer az orbáni érának is vége lesz, akár csak a kommunizmusnak. A kalapos király napjai is meg vannak számlálva. Az események felgyorsulni látszanak, de senki ne várjon áttörést. Egy esetleges megegyezés az IMF-el nem fog igazi áttörést jelenteni, legfeljebb egy időre megállunk a lejtőn. A Parlament jelenlegi összetétele miatt semmiféle hiteles együttműködés nem képzelhető el a kormánypárt és ellenzék között. A megoldás az lenne, ha az ország, a kormány visszaszerzi a hitelét, ami. pedig csak úgy lehetséges, ha Orbán megy. Annak kicsi az esélye, hogy új választások révén jöjjön létre új kormány. A megoldás jelenleg csak a FIDESZ-en belülről jöhet. Úgy, hogy a párt jobb érzésű mamelukjai megbuktatják a miniszterelnököt (megvonják tőle a bizalmat), új miniszterelnököt választanak és szakértői kormányt neveznek ki.  És addig? Addig csak várjunk ölbe tett kézzel? Na jó, valami elindult; civil szervezetek, új politikai mozgalmak és az ezekre ráakaszkodó politikai pártok egyre többször hívják utcára a tömegeket. Ők mennének is, meg mennek is, de hiányzik a gyújtóhangú szónok, enélkül a tömegek mit sem érnek. Orbán ellenzéke sajnos még nem termelte ki azt a személyt, akinek a szavára megindulnának és elsöpörnék ezt a hitvány kormányt. Várni azért ne várjon senki, a kis lépések is elvezetnek előbb-utóbb a megoldáshoz. Jóérzésű polgárok kiragaszthatnának például lakásukra, házukra, villanypóznákra plakátokat mondván: „FIDESZ-esek és FIDESZ szimpatizánsok nem kívánatosak”. Választópolgárok írhatnának fideszes országgyűlési képviselőiknek és emlékeztetnék őket arra, hogy az ország sorsa előbbre való, mint a vezérhez, a párthoz való hűség.

A kommunizmus kilátástalan éveiben egyetlen kívánságomként azt fogalmaztam meg, hogy bárcsak megélném még a többpártrendszer létrejöttét. Most 22 évvel a rendszerváltás után ismét itt tartok; bárcsak megérném azt, hogy az „Orbán takarodj” kívánság valóra válik.

Budapest, 2012. január 7-én

Tovább »

Címkék: államcsőd, diktatúra, imf, népi ellenállás, orbán

Orbánék már a halottakat sem tisztelik

Orbánék már a halottakat sem tisztelik

            Abban a korban vagyok, amikor az emberek már gondolnak az elmúlásra és végrendeletet készítenek. Ha az utóbbit nem is teszem, de azért a családommal már közöltem, hogy hogyan szeretném megrendezni a temetésem. Kértem, hogy hamvasszanak el és a hamvaimat szórják szét a hármashatárhegyi repülőtér környékén, ahol életem során annyi sok kilométert futottam a föl-le kacskaringózó ösvényeken. Nem tartok igényt arra, hogy családomon kívül mások is emlékezzenek rám, nem vagyok közéleti szereplő, sem neves művész vagy tudós. Egy ember vagyok a sok közül, akik porból vannak és porrá lesznek. Azért választottam a temetésnek ezt a módját, mert meg akarom kímélni a családomat a temetőbe járás szomorú aktusától és ugyanakkor arra bírni őket, hogy ha rám akarnak emlékezni, akkor kiránduljanak egyet a természetbe. Nos, ha a temetésre vonatkozó törvénymódosítást elfogadja az Országgyűlés, akkor mindebből semmi sem lesz. A hamvaimat tartozó urnát nem vihetik haza a hozzátartozóim, következésképpen  a hamvak szétszórása sem történhet meg szűk családi körben. Orbánék, úgy tűnik, már a halottak végakaratát sem tisztelik; a mindenható állam hatalmát már a túlvilági életre is kiterjeszti.

Nem csodálkoznék, ha a IV. Magyar Köztársaság nem a fülkékben, fülkeforradalom útján születne meg, hanem az utcákon, valahogy úgy, ahogy az 1956-ban történt. Ekkor azonban már én is ott leszek!

Budapest, 2011. október 29.

Az írás a Metropol október 28-i számában Változhat a magyarországi temetkezési szabályozás című cikkre reagál

Tovább »

Címkék: hamvasztás, kegyelet, orbánék, temetkezés

Wittner Mária és a nemzeti megbékélés

Wittner Mária és a nemzeti megbékélés

Nem tudom, hogy pontosan mit is csinált Wittner Mária az 1956-os forradalom és szabadságharc alatt. Mi csak a hivatalos verziót ismerjük, azt, amit a jelenlegi kormányzat az orrunkra köt. Azt sem tudom, hogy W.M. vallásos-e, vagy sem. Egy biztos; akármit is csinált, nagyon megbűnhődött érte. Megértem, hogy bosszúra szomjas azok ellen, akiknek valami közük is volt az ő kálváriájához. Minden ember más és más. Vannak, akiket a keresztényi megbocsájtás vezet és vannak, mint W.M. is, akiket csak a bosszú éltet. Amit ebben a legújabb W.M. ügyben nem értek az az, hogy a kormány hogyan karolhatta fel egy beteg elme bosszút lihegő javaslatát. Orbán Viktor talán nem volt ott azon a kerekasztal értekezleten, ahol az egypárt rendszert eltemették és kidolgozták a békés átmenet részletes útitervét? Magyarországon 1989-ben, 1956-al ellentétben, békés átmenet és nem forradalom volt. A régi rend békés úton adta át a hatalmat az újnak. Ha arról talán nem is egyeztek meg írásban, de az ország lakosainak többsége úgy vélhette, hogy ezután a jog fog uralkodni és nem lesznek többé boszorkányüldözések. A régi rendszer bűnöseit a hatályos, a meglévő törvények szerint fogják kezelni. A W.M. által javasoltaknak a kormány által való felkarolása nem erről tanúskodik.

A rendszerváltozás, vagy rendszerváltás óta több mint 20 év telt el és még mindig nincs nemzeti megbékélés. Hogyan jutottunk el ide? Miért nem tudtak, tudnak a győztesek nagylelkűek lenni? 1989 óta a FIDESZ már másodszor van hatalmon; korábban is lett volna módja törvényeket hozni (igaz, akkor nem volt kétharmada) a régi rend haszonélvezői, az 56-os megtorlásban résztvevők, a kommunisták ellen. Miért kell most újult erővel kommunistázásba fogni? A kétharmad miatt, vagy azért mert a dolgok a FIDESZ szempontjából nem úgy alakulnak, ahogy ők szeretnék? A boszorkányüldözések lennének azok az intézkedések, amelyek elterelhetnék a nép figyelmét a rosszabbodó gazdasági helyzetről? Van egy másik magyarázat is. Az első szabadon választott parlamentben, sőt a kormányban is ott ültek a reform kommunisták, vagy ha úgy tetszik a köpönyegforgatók is úgy a jobb, mint a baloldalon, mert szükség volt rájuk. Az elmúlt 20 évben azonban felnőtt egy új politikai nemzedék, a régi öregek nagy része kikopott a politikai életből és egyszerre szabad lett a pálya a régi rend bosszúra szomjazó áldozatai előtt. Az ilyen W. M. féle javaslatok kapóra jönnek a csökkenő népszerűségi mutatóval rendelkező kormánynak. Egyébként is jól beillenek abba a gyakran rágalomhadjáratba fulladó eseménysorozatba, amelynek során Budai kormánybiztos előtérbe tolásával sokszor a bolhából elefántot csinálva a Medgyessy- Gyurcsány-Bajnai kormányokból meggyanúsítanak szinte mindenkit, illetve mindent az ő nyakukba akarnak varrni azért, mert ott tartunk, ahol vagyunk. Ha ez a légkör nem változik, és a FIDESZ kap még 4 évet, akkor még hosszú évekig csak azt fogjuk hallgatni, hogy mindenért a komcsik és utódaik a felelősek.

A bűnösök törvényes úton történő felelősségre vonása mindig is része kell, hogy legyen a demokratikus rendszereknek, de ugyanez vonatkozik a nemzeti megbékélésre is. Nemzeti megbékélés viszont nem jöhet létre kétharmaddal, csak konszenzussal. Az az út, amin most a FIDESZ jár, nem vezet el oda, pedig erre az országnak nagy szüksége lenne. Abba kellene hagyni már a sebek nyalogatását, a sérelmek dajkálását, mert az efajta múltba tekintés nem szolgálja a nemzet érdekét. Fogadjuk el W. M.-et olyannak, amilyen, de az ő magatartását nem szabadna a politika szintjére emelni. Az acsarkodás, a bűnbakok keresése elveszi az időt és az energiát az ennél fontosabb dolgokról. Ez a magatartás a balkáni szintre süllyeszti az országot. Pedig van kiút, vannak jó példák, még akkor is, ha minden hasonlat sántít egy kicsit. A spanyol polgárháború még élénken él minden politikailag tájékozott emberben és sokan emlékeznek talán a nem is olyan régen lezárult libanoni polgárháborúra is. Mindkét esemény borzasztó emberáldozatokat követelt és a felek mégis eljutottak a megbékélésig, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy lemondtak a bűnösök kereséséről  és megbüntetéséről. El tudom képzelni, hogy milyen nehéz lehetett ez az áldozatok hozzátartozóinak. A nemzeti megbékélés mégis működik. Mikor fogja a magyar nemzet végre átlépni saját árnyékát és lemondani a bosszúról, a megtorlásról?

Budapest, 2011. október 27-én

A szerző édesapja röviddel a világháború befejezése előtt bombatámadás áldozata lett. Édesanyját a bevonuló szovjet katonák meggyalázták, textilboltját a kommunista rendszer államosította. Nála 2 évvel idősebb testvére az 56-os Kossuth téri vérengzés áldozata lett. Jómaga „egyéb” származású révén nem számított a régi rendszer kedvezményezettjei közé.

Tovább »

Címkék: boszorkányüldözés, kommunistázás, nemzeti megbékélés, wittner mária

Az Országház nem a reklám helye

Az Országház nem a reklám helye

            Eddig vártam, hátha mások, a „nagyok” észreveszik és megszólalnak olyan közmédiumban, ami olvasottabb talán, mint ez a blog. De nem, úgy látszik rám várt az, hogy én kommentáljam azt, ami az ország házában történt kedd délután. Éppen Szász Károly, a PSZÁF elnökének beszámolóját vitatta meg a Tisztelt Ház, amikor bekapcsoltam a TV készüléket. A hozzászólások elhangzása után Szász Károly reagált a hallottakra, majd egy KDNP-s képviselő méltatta és elfogadásra ajánlotta a beszámolót. Sem a nevét, sem a pontos szavait nem tudom visszaadni, mert nem gondoltam, hogy felszólalása valamikor téma lesz – nálam. Felszólalását az alábbi szavakkal zárta: „…….az országot, Mária országát”!? És ezen senki sem akadt fent a láthatólag igencsak foghíjas padsorok között, senki a képviselők közül, nem beszélve a KDNP-s levezető elnökről. Nyílván el sem jutott az agyukig, hogy az ország háza, az Országgyűlés nem a reklám helye, itt nem lehet népszerűsíteni egyetlen felekezetet sem. Magyarország, még az új Alaptörvény ellenére is világi állam maradt, ahol állam és vallás külön van választva. Nekem ne deklarálja egyetlen képviselő sem, hogy a magyar népen kívül még kinek az állama Magyarország, illetve kinek a fennhatósága alá tartozónak szeretné látni.

Ha lett volna füle akár csak egy képviselőnek, vagy a Ház elnökének az e fajta kijelentésekre, akkor azonnal szót kért volna és ezt a kijelentést töröltették volna a Jegyzőkönyvből. Érett polgári demokráciákban már csak így szokás! Igaz, hogy most éppen az ellenkező irányban haladunk. Az egyház nyomul – már évek óta. Amikor az MSZP-ből Lendvai Ildikó évekkel ezelőtt ezt kifogásolta, hatalmas volt a felzúdulás a klerikális jobboldal részéről, pedig a hittérítés mindig is része volt a legtöbb egyház politikájának sok szenvedést és vért zúdítva országokra, népekre. Szerettem volna azt gondolni, hogy Magyarországon ennek már vége, de nem. Megyünk vissza a középkorba. Nemrég valaki úgy jellemezte a keresztény és muzulmán vallás közti különbséget, hogy az utóbbi 500 évvel ez előbbi mögött kullog. Más különbség valójában nincs is. Hajlok arra, hogy elfogadjam ezt a magyarázatot. A harcias magyar keresztények most le akarják dolgozni ezt a különbséget és már látom lelki szemeim előtt, amikor Orbán Viktor és a hasonszőrűek úgy kezdik beszédüket a magyar parlamentben, ahogy a muzulmánoknál szokás, valahogy így: Isten (Allah) a mindenható és könyörületes nevében ….

A KDNP-s képviselő úrnak pedig üzenem, hogy Mexikó is Máriát választotta védőszentjének. Itt az ideje, hogy diplomáciai úton tisztázzák, hogy kit illet az elsőbbség.

Budapest, 2011. október 7-én.

Tovább »

Címkék: egyház, kdnp, kereszténység, reklám, térítés

Az Országház nem a reklám helye

Az Országház nem a reklám helye

            Eddig vártam, hátha mások, a „nagyok” észreveszik és megszólalnak olyan közmédiumban, ami olvasottabb talán, mint ez a blog. De nem, úgy látszik rám várt az, hogy én kommentáljam azt, ami az ország házában történt kedd délután. Éppen Szász Károly, a PSZÁF elnökének beszámolóját vitatta meg a Tisztelt Ház, amikor bekapcsoltam a TV készüléket. A hozzászólások elhangzása után Szász Károly reagált a hallottakra, majd egy KDNP-s képviselő méltatta és elfogadásra ajánlotta a beszámolót. Sem a nevét, sem a pontos szavait nem tudom visszaadni, mert nem gondoltam, hogy felszólalása valamikor téma lesz – nálam. Felszólalását az alábbi szavakkal zárta: „…….az országot, Mária országát”!? És ezen senki sem akadt fent a láthatólag igencsak foghíjas padsorok között, senki a képviselők közül, nem beszélve a KDNP-s levezető elnökről. Nyílván el sem jutott az agyukig, hogy az ország háza, az Országgyűlés nem a reklám helye, itt nem lehet népszerűsíteni egyetlen felekezetet sem. Magyarország, még az új Alaptörvény ellenére is világi állam maradt, ahol állam és vallás külön van választva. Nekem ne deklarálja egyetlen képviselő sem, hogy a magyar népen kívül még kinek az állama Magyarország, illetve kinek a fennhatósága alá tartozónak szeretné látni.

Ha lett volna füle akár csak egy képviselőnek, vagy a Ház elnökének az e fajta kijelentésekre, akkor azonnal szót kért volna és ezt a kijelentést töröltették volna a Jegyzőkönyvből. Érett polgári demokráciákban már csak így szokás! Igaz, hogy most éppen az ellenkező irányban haladunk. Az egyház nyomul – már évek óta. Amikor az MSZP-ből Lendvai Ildikó évekkel ezelőtt ezt kifogásolta, hatalmas volt a felzúdulás a klerikális jobboldal részéről, pedig a hittérítés mindig is része volt a legtöbb egyház politikájának sok szenvedést és vért zúdítva országokra, népekre. Szerettem volna azt gondolni, hogy Magyarországon ennek már vége, de nem. Megyünk vissza a középkorba. Nemrég valaki úgy jellemezte a keresztény és muzulmán vallás közti különbséget, hogy az utóbbi 500 évvel ez előbbi mögött kullog. Más különbség valójában nincs is. Hajlok arra, hogy elfogadjam ezt a magyarázatot. A harcias magyar keresztények most le akarják dolgozni ezt a különbséget és már látom lelki szemeim előtt, amikor Orbán Viktor és a hasonszőrűek úgy kezdik beszédüket a magyar parlamentben, ahogy a muzulmánoknál szokás, valahogy így: Isten (Allah) a mindenható és könyörületes nevében ….

A KDNP-s képviselő úrnak pedig üzenem, hogy Mexikó is Máriát választotta védőszentjének. Itt az ideje, hogy diplomáciai úton tisztázzák, hogy kit illet az elsőbbség.

Budapest, 2011. október 7-én.

Tovább »

Címkék: egyház, kdnp, kereszténység, reklám, térítés

Hadban állunk

Hadban állunk

A FIDESZ piszkos fantáziájának nincs határa. A legújabb arról szól, hogy a Gyurcsány kormány szándékosan hagyta elfoglalni a TV székházát 2006-ban, hogy utána meg tudja torolni azt a „békés” tüntetés résztvevőin. Mi jöhet még?

Szerintem nincs még vége annak a boszorkányüldözésnek, ami Gyurcsány Ferenc  ellen zajlik. Mert az a Napnál is világosabb, hogy minden ilyen és ehhez hasonló akció célja, hogy a volt miniszterelnököt a rács mögé juttassák. Elvégre valami eredményt végre már fel kellene mutatnia ennek a kormánynak, amely már 1 1/2 éve van hatalmon. Ha nem tud a népnek kenyeret adni, akkor majd lesz cirkusz az alattvalóknak. Na és közben hadat üzenünk mindennek és mindenkinek: a munkanélküliségnek, az államadósságnak, a korrupciónak, a bűnözésnek, a multiknak, a bankoknak, az IMF-nek és az Európai Uniónak is. Mert ha valaki nem vette volna észre, Orbán Viktor és kormányszóvivője mögül eltűnt az Unió csillagos lobogója. Van helyette csupa magyar. Nem véletlenül mondta Orbán Viktor még ellenzékben, hogy van élet az Unión kívül is. Elvégre új országot építünk: új utcanevekkel, átkeresztelt hivatalokkal, megszorítás nélküli megszorításokkal, átszervezésekkel, aminek mindig elvonás a vége.  Kapkodjuk a fejünket a körülöttünk fütyülő golyók elől és csak abban bízunk, hogy az „országvédelmi terv” majd megvéd minket.

Orbán harcias retorikája engem mártír miniszterelnökünkre, Nagy Imrére emlékeztet. Ő mondta 1956. november 4-e hajnalán, hogy „csapataink harcban állnak” a szovjet megszállókkal, reményt keltve ezáltal sok ezer naiv, politikailag tájékozatlan honfitársunkban. Bár ne tette volna. Téves helyzetmegítélése – a sikeres ellenállásra – tragédiát hozott a magyar népre: a szovjet csapatok a város egyes részeit szétlőtték, amit aztán még véres megtorlás is követett. Nagy Imre megfizette az árat, de vajon Orbán Viktor is meg fogja? Mi lesz, ha nem jön be a kalandor gazdaságpolitika, a fűhöz-fához való kapkodás. Lesz-e Orbán Viktorban elég tisztesség, hogy hamut szórjon a fejére? És lesz-e jelenlegi követőiben  annyi belátás, hogy a megfelelő pillanatban ellene forduljanak, vagy pedig „tovább dagonyáznak majd a diktatúra pocsojájában”, ahogy Kertész Ákos jellemezte a magyar népet minapi ellentmondásos írásában. Mivel nagyrészt osztom Kertész Ákosnak a magyar népről alkotott véleményét, borúlátó vagyok. Ha egyszer az Orbán korszak le is zárul, abból nem lehet majd jól kijönni. Mert ha jó is lesz a lapjárás és meg lesz a „21”, annak nagy ára lesz. Ezt az árat a megtört gerincekben, a hatalomhoz való mérhetetlen igazodásban, a szolgalelkűségben, a demokratikus gondolkodás visszaszorulásában lehet majd csak mérni. Orbán csak azért nem lesz egy újabb Rákosi Mátyás, mert nem 1945-öt írunk. Egyébként minden stimmel.

Budapest, 2011. szeptember 26-án

Tovább »

Címkék: boszorkányüldözés, diktatúra, európai unió, orbán

Mit üzent a norvég terrorista?

Mit üzent a norvég terrorista?

Nehéz jelzőket találni az oslói terrorista jellemzésére, de nem is érdemes fáradozni ezzel. Szélsőséges, fanatikus, aberrált emberek mindig is voltak és lesznek. Velük számolni kell még akkor is, ha embertelen cselekedeteiket aligha tudjuk megakadályozni. Ezek a személyek egy bizonyos véleményt képviselnek, amelyet demokratikus értékeinket semmibe véve, könyörtelen, embertelen módon juttatnak kifejezésre. Könnyű lenne azt mondani, hogy ne foglalkozzunk cselekedeteik mozgató rugóival, hiszen beteges elmékről van szó. Ez azonban nem mindig igaz. Esetünkben például a norvég fiatalember igen csak művelt, mondhatni „intelligens”, aki évek hosszú során készítette elő a kettős merényletet.

A nagy emberáldozattal járó tragédia hatásait csak akkor tudjuk enyhíteni, ha abból levonjuk a megfelelő következtetéseket. Mert, mint minden cselekedetnek, történésnek, ennek is vannak tanulságai. Itt most nem arra gondolok, hogy mi volt az oka annak, hogy a norvég rendőrség lassan reagált a szigeten zajló lövöldözésre, vagy hogy nem tűnt fel senkinek, hogy a merénylő milyen sok - robbanóanyag készítésére is alkalmas - műtrágyát vásárolt, stb. Nem. A merénylő üzent. Azt üzente, azt üzeni, hogy elég a liberalizmusból, elég a sok bevándorlóból, meg kell állítani a muzulmánok Európába történő bevándorlását.

Tudjuk, hogy Európában nemcsak Anders Behring Breivik gondolkodik így, hanem még sokan mások is. Sőt egyre többen. Főleg azokban az országokban, amelyek a szinesbőrü, muzulmán vallású bevándorlók célpontjai. Hogy hányan vannak, azt nem tudjuk, népszavazást arról nem tartanak, hogy milyen legyen egy ország bevándorlási politikája. Az ezzel kapcsolatos néphangulatról csak a parlamenti választások idején kapunk némi támpontot akkor, amikor azt tapasztaljuk hogy egyre nő Nyugat Európában (Hollandia, Franciaország, Belgium) azoknak a pártoknak a súlya és népszerűsége, akik ellenzik azt a fajta liberális bevándorlási politikát, amit egyes emberjogi szervezetek a humanizmus és az egyetemes emberi jogok jegyében valósággal rákényszerítenek a kormányokra.

Sokszor beszélünk a mindennapi életben szélsőségekről, kezdve a politikai szélső jobbal és szélső ballal, a vallási (legyen az muzulmán, zsidó, vagy akár keresztyén) fanatikusokon keresztül az állatvédő egyesületek, a Greenpeace és egyes emberjogi szervezetek militáns tagjaival bezárólag. Ezekre az jellemző, hogy a globális politikában, a gazdaságban, a társadalomban részérdekeket képviselnek, de azt szeretnék, ha az általuk felvetett problémákat a kormányok azoknak elsőbbséget adva kiemelten kezeljék. És ha azok nem úgy tesznek, mert sokszor nem is tehetnek úgy, hiszen nekik számtalan érdeket kell összehangolniuk, akkor az erőszak, a megfélemlítés eszközéhez nyúlnak.

A kettős merénylet után elhangzottak az első reakciók a kormányok, politikai pártok részéről. Minden, magára valamit is adó szervezet mélyen elítélte a barbár cselekedet. Nem is tehetett másképp és nem is hiszem, hogy valaki is mást várt volna. A hivatalos norvég reakció az volt, hogy nem engedünk a terrornak, Norvégiában még több liberalizmus, még több demokrácia lesz. A norvégok nem félnek, nem akarnak félni és tízezrével mentek az utcára kifejezni szolidaritásukat az elhunytak hozzátartozóival. Mások azt mondják, hogy Norvégia már soha nem lesz az régi, nyitott társadalom; a biztonság érdekében fel kell majd áldozni valamennyit a szabadságból.  Szóval sok mindenről esik szó, csak egyről nem. Arról, ami kiváltotta Behring Breivik akcióját: Norvégia bevándorlási politikájáról, aminek eredményeként a főváros, Osló lakosságának egynegyede már a bevándorlók közül kerül ki és van a városnak olyan negyede, ahol csak szinesbőrü muzulmánok laknak. A helyi lakosoktól vallásukban, szokásaikban, bőrszínükben elütő bevándorlókat, akiknek egy része ráadásul nem is igyekszik alkalmazkodni a helyi szokásokhoz, nem beszéli a befogadó ország nyelvét, bizonyára nem minden norvég öleli keblére. Nem kétlem, hogy ők a kisebbséget alkotják, csak hát a demokrácia arról is szól, hogy a kisebbségek jogait, véleményét is figyelembe kell venni. Így azokét a helyi lakosokét is, akik kevesebb bevándorlót szeretnének látni és azokból is csak olyanokat, akik maximálisan alkalmazkodnak a helyi szokásokhoz. Szép dolog a „multikulti”, de nem mindig működik. Humánus dolog segíteni a politikai, gazdasági menekülteket és az is igaz, hogy bizonyos emberi jogok egyetemesek és az is szépen hangzik, hogy „szeresd felebarátodat”. Egy bizonyos pontig ezekkel az elvekkel a legtöbb ember egyetért, de csak egy bizonyos pontig. Akiket hátrányosabban érint a sok bevándorló jelenléte, azoknak előbb lesz elegük az új vendégekből, míg másoknak nagyobb a tűrőképességük. Mert hiába beszélünk, beszélnek az emberjogi szervezetek, a bevándorlók nem alkotnak homogén közösséget. Hiába illeszkedik be esetleg a többségük, ha van köztük egy kisebbség, aki erre nem hajlandó. Nem hajlandó és ezt megteheti és meg is tette sok nyugat európai országban a kormányok túlságosan engedékeny liberális bevándorlási politikája miatt. A multikulturális társadalom víziója nem jött be, megbukott. Nem véletlen, hogy Behring Breivik haragja a norvég kormány ellen irányult és a kis szigeten a sok fiatalnak csak azért kellett meghalnia, hogy a merénylő nagyobb súlyt adjon követelésének.

A kormányoknak felelősségük van és ez hatalommal is párosul, amivel a közjó érdekében élni kell. Sajnos nem a norvég kormány az egyetlen, amelyik nem ismerte fel, hogy az általa folytatott bevándorlási politika nem talál osztatlan sikerre a lakosság körében. Nagyobb törődéssel, odafigyeléssel és kevesebb idealizmussal bizonyára a norvég kormány is tehetett volna többet a bevándorlók társadalomba való integrálásáért. És ha már nem tette, akkor figyelnie kellett volna azoknak a szavára, akik egyszerűen nem kérnek többet ezekből a bevándorlókból. Egy merénylet hatására persze nagyon nehéz változtatni bármilyen politikán; a gyávaság és a meghátrálás jele lenne, ha egy kormány a merénylőnek engedve cselekszik. Pedig előbb utóbb kell. Még akkor is, ha ez csak egy kisebbség igénye. A demokrácia végül is erről szól.

Budapest, 2011. július 26-án

Tovább »

Címkék: anders behring breivik, bevándorlás, demokrácia, merénylet, multikulti, norvégia, terrorizmus

Köszönjük neked Szili Katalin

Köszönjük neked Szili Katalin

            Lassan véget ér az egyfelvonásos alkotmányozási bohózat és a Fideszről megint lehull egy újabb lepel. Közismert, hogy ebből a színjátékból már tavaly kivonult az LMP és az MSZP mondván, hogy nem látnak semmi esélyt sem arra, hogy észrevételeiket, javaslataikat figyelembe fogja venni az uralkodó párt. Támadta is ezért őket a FIDESZ, de még a bábelnök is és példaként hozták fel az új, „egyszemélyes” párt, a Szociális Unió elnökét, Szili Katalint, aki a FIDESZ-szel lepaktálva saját alkotmánytervezetet is benyújtott. Mondták is, hogy lám-lám így kell viselkedni egy demokráciában: nem kivonulni, hanem együttműködni. Szili Katalin Szájer Józseffel együtt eljátszotta a reá kiosztott szerepet, nevezetesen azt, hogy próbálta elhitetni az emberekkel, hogy az új Alkotmány, azaz bocsánat: az Alaptörvény széles népi konzultáción alapul. Meggyőződésem, hogy Szili Katalin komolyan hitt is ebben; egész politikai pályafutása arról szól, hogy ő a nép fia, hogy ő tudja, hogyan kell megszólaltatni őket, a nemzeti erőknek együtt kell működniük, bla, bla. Irtó jól hangzik mindez, csak éppen a lényeg felejtődött ki belőle: ez a FIDESZ-szel nem megy! Szóval miközben a bezzegfiú Szili Katalin, mit az együttműködés mintaképe szinte megdicsőült új szerepében, addig a fideszék mellett megszólaltak a naivak, az örök utópisták és idealisták, akik keményen kritizálták az ellenzéki pártokat azért, mert kivonultak az alkotmányozási folyamatból, cserben hagyva ezáltal szavazóikat, támogatóikat. És mi lett a „nóta” vége? Az, hogy Szili Katalin egyetlen javaslatát sem fogadta be a FIDESZ. Ez nagy pofon Szili Katalinnak, de vigasztalhatja magát azzal, hogy ezzel az egész színjátékkal  ismertté tette pártját és lehet, hogy ez is volt az egyik célja. Most aztán gyorsan tett egy hátra arcot és kijelentette, hogy ő sem fogja megszavazni az új Alaptörvényt.

A FIDESZ Szili Katalin kirekesztésével nem igazán mérte fel, hogy mekkora bakot lőtt. Mert az több mint hiba volt részéről, hogy a vele együttműködni kívánó Szilitől egyetlen javaslatot sem vett bele a készülő Alkotmányba-tákolmányba. Ezzel elismerte, hogy valójában esze ágában sem volt más véleményét meghallgatni és figyelembe venni, hanem csak a sajátját. Beigazolódott az is, hogy az MSZP és az LMP nagyon helyesen cselekedett akkor, amikor nem akart díszlet lenni ebben a szégyenteljes színjátékban.

Ha Szili Katalin nem lett volna, akkor erre sohasem derült volna fény. Ezért mi magyar demokraták nagyon hálásak vagyunk Szili Katalinnak, hogy akarva-akaratlanul segített lerántani a leplet az álszent és hazug FIDESZ kormányról. Köszönjük neked Szili Katalin!

Budapest, 2011. április 17-én

Utóirat: Arra azért még kíváncsi lennék, hogy a Keresztelő Szent János buzgóságát elirigylő főpolgármester mikor fogja az Alkotmány utcát Alaptörvény utcává átnevezni.

Tovább »

Címkék: alkotmányozás, szili katalin, szociális unió

Egyiptom Ghandi nyomdokain

Egyiptom Ghandi nyomdokain

A 18 napja tartó és vértelennek mondható egyiptomi forradalom kapcsán most mindenki megtudhatta - például a magyar köztelevízióból, hogy az immár leköszönt egyiptomi elnök, Hoszni Mubarak egy diktátor - volt. Eleddig úgy tudtuk, hogy Mubarak elnök a közel-keleti politikai stabilitás megteremtője, aki hajlandó volt az arab országok közül elsőnek békét kötni a zsidó állammal, aki letörte hazájában a szélsőséges iszlám mozgalmat, és aki stabilitást hozott Egyiptomnak azon az áron is, hogy hatszor kíséreltek meg ellene merényletet. Mubarak abszolút szalonképes volt a Nyugat számára egészen a 18 nappal ezelőtt kitört tüntetésekig. Ahogy fordult a kocka a kairói utcákon a tüntetők javára, egyre fogyott az egyiptomi elnök támogatóinak száma. Mára már a barátból és szövetségesből megvetett diktátor lett, akit a Nyugat ejtett, mert győzött az utca népe. Persze nincs is ebben semmi különös; a politikában az egyén csak addig fontos, amíg az általa követett politika megfelel a saját népének és/vagy a nemzetközi érdekeknek. Embereket le lehet váltani és elűzni, de népeket nem. (Bár ennek a Sztálin vezette Szovjetunió többször is ellent mondott, amikor egész népcsoportokat telepítettek át a birodalom egyik végéből a másikba.) Mubarak sorsa két tanulsággal is szolgál. Az egyik az, hogyha valaki sokáig marad a hatalomban, akkor az megfertőződik, és előbb utóbb elveszti a dolgok feletti tisztánlátását. A másik az, hogy legyen bár a legjobb és leghűségesebb szövetséges, ha nem tudja maga mögé állítani a népét, a korábbi barátok az új „lóra” tesznek. Mert Egyiptom fontos a Nyugat és a világ számára Mubarakkal, vagy Mubarak nélkül. Mubarak távozásával Egyiptomban lezárult egy 30 éves korszak, de hogy pontosan mit hoz a jövő, az még kérdéses. Azt biztosan nem, ami miatt az emberek valójában az utcára mentek és úgy gondolták, hogy az egyiptomi elnök lemondatásával mindezt elérhetik, nevezetesen több munkahelyet, magasabb béreket, kevesebb korrupciót. Attól, hogy egy katonai junta vette át az ország irányítását, ezek a követelések egyik napról a másikra nem fognak teljesülni. Lesz majd több politikai szabadság, talán idővel kevesebb korrupció is, de az egyiptomi parasztok ebből nem sokat fognak profitálni. A kairói Tahrir téren a városi emberek és nem az egyiptomi parasztok tüntettek. Ez utóbbiak tudják, hogy az ő sorsuk nem sokat fog változni attól, hogy Mubarak ment és egy tábornok jött.

Az egyiptomi békés forradalom jelentősége mégis óriási nemcsak a muszlim országok, hanem az egész demokratikus világ számára. A világ legnépesebb arab országában fiatalok és öregek, családok és egyedülállóak valóban békés úton meghátrálásra kényszeríttettek egy elnyomó rezsimet. Igaz, hogy e tekintetben a szintén világinak mondható Tunézia mutatta példát a maga jázminos forradalmával. Egyiptom és Tunézia között azonban nagyságrendi különbség van az előbbi javára. Az utca népe mellett az események fontos tényezője volt a hadsereg és a Muzulmán Testvériség nevű mozgalom. Míg az előbbi azzal járult hozzá a forradalom sikeréhez, hogy fenntartotta a rendet, nem avatkozott bele az eseményekbe a kormány oldalán és ezzel megvédte a forradalmat, addig az utóbbi a visszafogottságával, ami nem vonta kétségbe a forradalom világi jellegét. Vannak persze országok, elsősorban Irán, aki szívesen vallási köntösbe öltöztette volna az egyiptomi tüntetéseket, de ez alkalommal pecsenyéje alighanem nyers maradt. A valójában spontán, vezetők nélkül indult tüntetés során a résztvevők többször is hangsúlyozták, hogy nem akarnak vallási államot és ez elég hihetően hangzott még akkor is, amikor megtudván, hogy Mubarak a hatalmat egy katonai juntára testálta, mindenütt felhangzott az „Allah akhbar”. 

Mubarak elűzésével az egyiptomi nép megkóstolta a hatalom ízét – a mintát nyílván a Nyugattól vette - és nem csodálkoznék, ha a jövőben a demokratikusabbá váló viszonyok között még több hasonló tüntetésnek lennénk tanúi az egyiptomi városokban. Ha lesz egyáltalán Egyiptomban nyugat típusú demokrácia, annak kialakulása hosszabb időt fog igénybe venni, de azt látni kell, hogy valami elindult az arab világban: előbb Tunézia, aztán Egyiptom és Jemen, és Jordániáról se feledkezzünk meg. És aztán itt van még Irak is a maga többpárti demokráciájával. Igaz, egy kis szépséghibával, mivel az ottani demokratikus viszonyok nem hoztak békét a vallási felekezetek között. Egyelőre. Valami azért elindult és akik túl hamar kudarcra ítélték az amerikaiak iraki beavatkozását, előbb utóbb talán belátják, hogy a demokráciának ára van, de a világ úgy biztonságosabb, ha minél több országban demokrácia uralkodik.

            Most, hogy győzött az egyiptomi forradalom, a világ fejlett országai sietnek kinyilvánítani szolidaritásukat az egyiptomi néppel, dicsérik a megmozdulás békés jellegét, benne a fiatalok és a hadsereg szerepét. Végre a sok hímezés hámozás után nem kell többet taktikázniuk, hogy a tömegek, vagy Mubarak mögé álljanak. Elérkezett az ideje annak is, hogy befagyasszák a Mubarak család svájci bankszámláit. Míg Oroszország nagy bölcsen hallgatott, addig az USA az eltelt 18 nap során sok kétértelmű nyilatkozatott tett nem tudván, hogy mi lesz a tömegmegmozdulás kimenetele. És Magyarország? Hallott valaki állásfoglalást hivatalos magyar szervek, személyek részéről? Nem tudok róla. Azt viszont tudom, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök volt az egyiptomi diktátor utolsó magas rangú vendége, akivel több egyezményt is aláírtak. Úgy látszik, hogy Orbán rossz lóra tett. Ő egyébként sem válogatós, főleg akkor, ha hatalmon van. Az emberi jogokat „sárba tipró” Kínába is ellátogatott, pedig ellenzékben a hasonló lépésért kígyót, békát kiáltott az előző kormányra. Most azonban, ha nem akar kimaradni a sorból, el kellene felednie az egyiptomi látogatása miatt esetleg most utólag érzett rossz szájízét és gratulálni az egyiptomi népnek a diktátor elűzéséért.

            A kairói Tahrir tér bevonult a történelembe. Nevéhez méltóan (a tahrir arab szó valamennyi neves hírügynökség szerint „felszabadulás”-t jelent szemben a magyar köztelevízióval, aki a szót következetesen „szabadság”- nak fordította) helyszíne volt egyfajta felszabadulásnak, ami remélhetőleg előbb utóbb megteremti a demokratikus Egyiptomot.

Budapest, 2011. február 11-én

Tovább »

Címkék: demokrácia, diktátor, egyiptom, mubarak